Kész vagyok....

Jeges vízbe pottyant. Vacogva húzta össze magát.

Belemerítették valami puhaságba, ami teljesen befedte, minden kis redőbe jutott belőle. Prüszkölve fújtatott, próbálta a szeméből kitörölni ezt a kenőcsös valamit.

Gyorsan belezuttyantották egy mélységbe. Próbált kapálózni, de nem tudott megkapaszkodni.
Sistergett alatta valami síkos. Elmerült benne, hiába kapálózott.

Összeütközött másokkal, vállát, könyökét használta, hogy ne verjék össze-vissza.
Kék-zöld lett volna, ha nem fedi az a puha kabátka. De befedte.

Kétségbeesetten vett egy mély levegőt és elmerült.

Barnáspirosan jött fel pár perc múlva, nem látszott a kabátban, hogy elkékült attól, hogy majdnem megfulladt. Megkönnyebbülve vett mély levegőt, és szétnézett. A többiek is fáradtan lihegtek a síkos valami felszínén, úszkáltak ide-oda.

Már nem érdekelte őket az, hogy össze-össze ütköztek.
De nem is, inkább összeszorultak. Elnéző mosollyal vették tudomásul, hogy nincs bent annyi hely, hogy kényelmesen elférjenek, mert a kabátjuk megduzzadt, szinte egymáshoz értek.

Egy mély öbölben találta magát, és huss, kiszedték, majd egy puha fehérségen landolt.

A palacsintatésztába mártott zöldség kimerülten pihegett a papírtörlőn.
Kész vagyok- gondolta.