Kész vagyok....

Jeges vízbe pottyant. Vacogva húzta össze magát.

Belemerítették valami puhaságba, ami teljesen befedte, minden kis redőbe jutott belőle. Prüszkölve fújtatott, próbálta a szeméből kitörölni ezt a kenőcsös valamit.

Gyorsan belezuttyantották egy mélységbe. Próbált kapálózni, de nem tudott megkapaszkodni.
Sistergett alatta valami síkos. Elmerült benne, hiába kapálózott.

Összeütközött másokkal, vállát, könyökét használta, hogy ne verjék össze-vissza.
Kék-zöld lett volna, ha nem fedi az a puha kabátka. De befedte.

Kétségbeesetten vett egy mély levegőt és elmerült.

Barnáspirosan jött fel pár perc múlva, nem látszott a kabátban, hogy elkékült attól, hogy majdnem megfulladt. Megkönnyebbülve vett mély levegőt, és szétnézett. A többiek is fáradtan lihegtek a síkos valami felszínén, úszkáltak ide-oda.

Már nem érdekelte őket az, hogy össze-össze ütköztek.
De nem is, inkább összeszorultak. Elnéző mosollyal vették tudomásul, hogy nincs bent annyi hely, hogy kényelmesen elférjenek, mert a kabátjuk megduzzadt, szinte egymáshoz értek.

Egy mély öbölben találta magát, és huss, kiszedték, majd egy puha fehérségen landolt.

A palacsintatésztába mártott zöldség kimerülten pihegett a papírtörlőn.
Kész vagyok- gondolta.

Bezárva

Eleinte vidáman úszkált a vízben, szép átlátszó volt, lelátott a mélyére is, ha akarta volna, ki tudta volna venni az alján a mintákat. De inkább ide-oda mozgott élvezte az életet, ficánkolt örömében. Arca kipirosodott. A sárgák és a zöldek is oda-odakacsintottak neki, ők is örültek az együttlétnek.

Lassan hidegebb lett. Vacogni kezdett. Már nem esett olyan jól neki az úszkálás, a víz is mintha nehezebb lett volna, valami szirupos furcsasággá vált, alig tudta már a vállát kiemelni belőle.
A hideg erősödött. A vízben valami furcsa fehéresség kezdett kikristályosodni. Már moccanni sem tudott, kétségbeesetten próbálta a fejét a víz felett tartani. De nem ment.
Utolsó erejével még vett egy nagy levegőt, aztán a fagyos fehérség szorosan összepréselte és magával rántotta a mélybe.
Megfagyott.

- Zsuzsikám, kész a fagyi.
Egy kéz kinyitotta a mélyhűtőt és kivette belőle a gyümölcsfagyit.
Szép egész gyümölcsdarabok voltak benne, eper, sárgabarack és kiwi.
Finom volt.

Harc és vereség

Remegtek a levelei, ahogy próbált elhajolni az éles fém elől.
A nap átsütött rajtuk, halványzöldjük árnyékot vetett a deszkára.
Hiába küzdött, darabokban hullott a fára, erőtlenül elernyedt, megadva magát sorsának.

A piros szeletek már nedvesen várták, hogy összekeveredjenek vele.

Valami keményebb  dolgok nyomták alulról, lenézett, piros, sárga és zöld darabkák voltak, kevésbé nedvesek, mint a piros szeletek. Nyomták őt.

Fehér karéjok hullottak szórványosan rájuk, orrukat fintorogva fordították el az erős szagtól. Fúj, micsoda büdös valami....suttogták erőtlenül.

Aztán valami síkos csorgott rájuk, amit egy savanyú valami követett.
Ez utóbbitól összeugrottak. Ahogy egymásnak préselődtek, fehér kövecskék hullottak rájuk. A síkos, savanyú és sós valami a nedvességüktől egységes folyadékot képeztek.

Egy görbe fém közelített feléjük. Sikolyukat elnyelte a surrogás.
Összekeverték őket, egymásba gabalyodott a remegő zöld levélke, a piros szelet, a színes kemény darabkák és a fehér, szagos karéjok.

Elkészült az isteni kevert saláta, három színű kaliforniai paprikával, paradicsommal, hagymával és salátával olajos, ecetes öntettel.
Lehetett tálalni.