2014. március 11., kedd

Szimat

Mit szaglászik itt ez a hülye kutya....igazán eltűnhetne már.
Nincs ennek gazdája? Vigye el innen, mindját belém harap!

Remegett a félelemtől.
Próbálta a fenekét, a püspökfalatját arrébb húzni, de összeütközött a másik testrésszel, a lábával, ezért inkább összehúzta kicsire magát.
A láb kényeskedve bekörbítette a karmokat, és kicsit elfordult tőle.

Nahát, ez is mit hordja ilyen fent az orrát...vagy mit is mondok: a karmát...gondolta magában.
A szimatolás csak nem maradt abba.
Ahogy forgott maga körül ezen a szúk helyen egy korgást hallott. Közvetlenül a füle mellett.
Odakapta a szárnyát.
Egy zúza volt az. Megtörölte a száját, egy kis dara pergett le róla.

Mégis, nem szégyelli magát, itt a többiek előtt....dohogott magában.
Persze, a liba, csak tömik, tömik, csoda hogy bele nem hal....vagyis, hát, belehalt szegény.
A szánakozás hulláma megremegtette.

Ekkor valami puha, ráncos ért a hátához.Próbálta lesöpörni a szárnya végével, mire az lágyan lehullott mellé.
Egy darab nyak volt az, a bőr rajta aszott, ráncos és puha.

Fúj...így megöregedni, undorító.
Igazán elbújhatna a többiek mögött.
Az ő bőre feszes és rózsaszín volt, a tollak helye üresen tátongott.
Megkopasztották.

A szimatoláshoz még valami furcsa locsogás is kapcsolódott.
Nagyokat nyelt valaki.

Valami kattant, suhogást hallott, majd nagy lendülettel felemelkedett.
hintázott egy kicsit és nagyot puttyant egy kemény felületre.

Sajgó fenekét simogatta.

Vízzubogást hallott, majd kiemelték a szatyorból.

Jesszus..el fogunk veszni...susogta alig hallhatóan, majd beledobták egy nagy fazék vízbe.

A kutya türelmesen ült a fenekén,orráát feltartva rendületlenül szimatolt, várta  a csirkevacsorát.

(A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)