Kettéhasítva

Napok - mit napok: hetek óta ott kucorgott az erkély sarkában.
Eső nem verte, szél nem érte, de a nap sem, igaz már nem is lett volna vele sok dolga, szép sárga volt, narancssárga.

Nagyon unatkozott, bár volt társasága, egy szép feszes, szoros levelű káposzta, meg egy lilakáposzta.
Érdekesnek találta a színeiket, azt a finom halványzöldet és azt az ezoterikus lilát.
De hiába, nem tudott velük beszélgetni, olyan ostobák voltak. mindig csak néztek nagyokat az ismerkedő kérdéseire a buta káposztafejükkel.
Így hát ott kuksolt magában.

Egyszer jött valaki és felkapta a földről, megfogta és odarakta egy kemény helyre.
Várt egy kicsit, inkább kíváncsian, mint félve.

Aztán éles fájdalom hasított a derekába. Feljajdult.
Valaki lemetszette a tetejét.
Csodálkozva nézte a másik felét, ahogy elpihent azon a kemény felületen.
Majd döbbenten látta, hogy felnégyelik, aztán még kisebb darabokra szabdalják.

Ezután valami görbe dolog mélyedt a hasába. A fájdalom már szinte elviselhetetlen volt.
A hasában levő magokat mellé szórták.
Olyan üresnek érezte magát. És magányosnak.

Szomorúan ült ott a fenekén.
Telt az idő. A fájdalom kicsit enyhült.
Talán el is aludt időközben.

Váratlanul beletömködtek valami puhát, a fenekét megemelték és odaütögették a kemény talajhoz.
Fájt a feneke nagyon.
Egészen tele lett.
Majd gyorsan bedugták valami sötét és irtózatos meleg helyre, mellédobálták a felső fele darabjait is.

Ott ücsörgött a sötét meleg barlangban vagy egy órát.
Bár ezt is csak úgy saccolta.
Sercegett a bendőjébe tuszkolt puha valami.
Furcsa szagok is terjengtek, elfintorította az orrát.
A feneke kezdett kicsit meglöttyedni, puha lett, mint egy túlérett körte.

Ekkor kinyitották a barlang ajtaját és kikapták.

Valami belevillant a szemébe, odakapta volna a karját, hogy ne lássa a villogást.

Ekkor egy éles valami kettészelte, majd az egyik feléhez egy fém markolókanál-szerűség közelített.
Ez égett bele a retinájába, mielőtt végleg megszűnt létezni.


( Ha kíváncsi vagy, miről van szó, kattints át ide, megtalálod:
http://miakajamara.blogspot.hu/2014/10/tokos-gyerek-vagy.html

Dupla Liebster Award díjas lett a blogom!

A blogom kétszeres Liebster Award díjas lett!

Őszintén köszönöm a díjat, nagy megtiszteltetés ez nekem!





Akiktől kaptam:

Erősné Bíró Imola, a http://3dkivansag.blog.hu írója- ő 3 dimenziós nyomtatással foglalkozik, ami egy igazán izgalmas és forrongó technikai terület
és
Teller Ágnes a http://mesemagia.blogspot.hu írója. Ági írt egy tüneményes mesét Julcsi és a színek sárkányai a címe, amit feltétlenül el kell olvasnotok, akár van kisgyereketek, akár nincs, mert egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek.

A Liebster Award egy vándordíj új blogok számára, amelyet most én is tovább adok az általam nagyra tartott blogíróknak. A díj célja elismerni a bloggerek munkáját és a kezdő blogokat népszerűsíteni. Ezáltal a bloggerek és így az olvasók is jobban megismerik egymást.

A díjhoz tartoznak szabályok, de nincs döntőbizottság, aki odaítéli a díjat és felügyeli a szabályokat. Szóval a szabályok nincsenek kőbe vésve ésígy mindenki kicsit máshogy adja tovább.

Szabályok

1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!
3. Válaszolj az általa feltett kérdésekre!
4. Jelöld meg azokat a blogokat, akiknek továbbadod a díjat!
5. Tedd fel a kérdéseidet!
6. Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

De előbb lássuk Imola kérdéseire adott válaszaimat. 

1. Miért vezetsz blogot, mi a célod vele?
Kreatív írást tanultam Vidi Rita tréningjén, azóta írok rendszeresen, több blogom van. Célom az vele, hogy szórakoztassam az olvasóimat, elgondolkodtassam őket, megríkassam, megnevettessem, egyszóval érzelmeket ketsek bennük. Egy kis izgalmas sziget szeretnék lenni az életükben, ahova eljárhatnak kikapcsolódni.

2. Miért jó blogot vezetni,  mi a legjobb a blogírásban számodra?
Az azonnali olvasottság és a visszajelzések igazi, tiszta örömet jelentenek. Hiszen az olvasóért írunk.

3. Mit gondolsz, hogyan fognak kinézni a blogok 10 év múlva, mi lesz velük? Lesznek-e még egyáltalán?
Igen, remélem, lesznek, az írás soha nem fog kihalni. Úgy érzem, sokkal több interaktivitás lesz az olvasóval, lehetőség rajzos, videós vagy hangos hozzászólásra. Akár az olvasóval együtt lehet majd írni a sztorikat, több irányba menve, igény szerint. És titkon remélem, hogy a leírtak is meg fognak elevenedni filmekben.

4. Mi az az érdekes apróság, amit szeretnél, ha az olvasóid tudnának rólad?
Javíthatatlan békéltető vagyok. Nagyon nehezen tűröm a vitákat, veszekedéseket és azonnal igyekszem közbelépni   - elsősorban a saját lelki nyugalmam érdekében.


És most jöjjenek kedves írótársnőm, Teller Ági kérdéseire adott válaszaim:

1. Neked hogyan jönnek az ötletek?
Csak úgy megyek az úton és meglátok valamit vagy valakit, vagy félálomban beugrik valami, vagy elkapok egy beszélgetésfoszlányt, vagy meglátok egy képet pl. a talentummobile holnapon, vagy nézek egy videót vagy filmet- és eszembe jut róla valami, aztán ezt tovább gondolom. De a legjobb ötleteim főleg bambuláskor jönnek, mondjuk ha várakozni kényszerülök, bevallom.

2.  Milyen megvalósítandó álmod van?
Egy elég közeli, a novelláskötetem már nagyon kikívánkozik - egy könyvbemutató körúttal együtt.

3. Mi a kedvenc regényed és miért?
Goda Gábor volt egyszer egy család c. könyve nagy kedvenc, igazi felhőtlen kikapcsolódás mély társadalmi mondanivalóval zseniálisan ötvözve. Ebből is a ..."félni is csak itthon lehet igazán" részlet a legelgondolkodtatóbb.

A szabályok értelmében megosztok 4 random tényt önmagamról ( húha, no most aztán igazán nagyon izgulok, hogy mit fogtok szólni ezekhez):

1. Imádom a finom puha, bőr autóskesztyűket. Ez még sebész-koromból maradt vissza, mikor vigyázni kellett a kezemre. 

2. Serdülőkoromban zongorista akartam lenni, de nem mentem el a konzi-felvételire, mert éppen bohócnak készültem. Ezért örökre megharagudott rám a zongoratanárnőm, amit a mai napig sajnálok.

3. Hajmeresztő magas sziklákról is képes voltam vízbe ugrani - sajnos ahogy idősödöm, ezt a szokásomat kezdem elhagyni. Lehet, hogy öregszem? Marad a vízicsúszdázás...sajnos.

4. Gyermekkori álmomat valósítottam meg, hogy 50 évesen teljesen kezdő szintről klasszikus balettet tanultam és balettvizsgáztam is. Életemben úgy még nem izgultam, mint azon a balettbemutatón. Ez is megmutatta számomra, hogy nincsen lehetetlen dolog. 

Az én kérdéseim a következők nagyszerű bloggerek számára, akiknek a díjat tovább adom:

1. Mi inspirál egy új blogbejegyzésre? Belebotlasz, megálmodod vagy megtervezed?

2. Megtervezed a blog bejegyzéseit előre, vagy inkább hagyod, hadd jöjjenek a témák?

3. Saját képeket vagy videókat használsz szívesebben, vagy az internetről keresel hozzá?
4. Magadról mennyit árulsz el szívesen? Szereted, ha az életed nyitott könyv vagy inkább tartózkodsz a kitárulkozástól?

A díjat pedig a következő 11 nagyszerű bloggernek adom tovább:

1. Gacov Katalin: egypercesborzongasok.blogspot.hu irodalmi blogja

2. Sándorfy Ágota blogja az : agota.cafeblog.hu

3. Miskei Anikó blogja :  lelekhangolo.com

4. Köbli Szilvia: lelektukorkep.blogspot.hu

5. Szabó Ágnes: lelekmosas.blogspot.hu

6. Mudri Krisztina: krisztairasai.blogspot.hu és http://mykriszta.blogspot.hu/

7. Balogh Krisztina: sarkanyazurben.blogspot.hu

8. Hegedűsné Németh Viktória : nemethviki.blogspot.hu

9. Tóthné Erdei Gyöngyi: magyarországrajöttem.hu/minik

10. Engi Zsuzsanna: csillagföveny.blogspot.hu

11. Zilaji Krisztina: mindennapibolondsagaim.wordpress.hu

Őszinte szívvel ajánlom Nektek, olvassátok őket rendszeresen!

Dömping

Vidáman ringatózott, süttette a hasát  a nappal.
Szép piros lett már mindenhol. Élvezte az életet.

Hirtelen letépték a szárával együtt és zutty, bedobták egy vödörbe. A fejére további sorstársak hullottak, nyomták kegyetlenül, meg is fájdult szegény feje tőle.
Kábán pihegett, miközben lóbálták a vödröt ide-oda.

Sokáig ment ez a lóbálás. Egyszer csak letették.
Végre megnyugodott. Egy nagyot lóbáltak rajta, és valami rácsra került pár társával együtt.
Hideg vízl folyt végig rajta, valósággal párolgott a forró bőrén a víz. Igaz kicsit lehűtötte, nem is esett olyan rosszul neki. Mélyeket sóhajtott.
Egy tálba zuhintották.
Őriási fogó közelített felé. Síkoltani akart, de nem jött ki hang a száján. Kitépték a szárát.
Bedobták egy másik tálba. Sok sorstársa hullott rá.
Behunyta a szemét. Valami furcsa vörös lé csurgott az arcán. Kinyitotta a szemét, de  nem látott semmit ettől a vörös létől. Pánik vett rajta erőt.

Nem volt ideje sikoltani. Egy kéz összeszorította  és kinyomta belőle a belét.
Mint egy levetett kabát hullott alá a többi közé.

Lassan valami meleget érzett alulról. Kellemes volt, jól esett neki.
A meleg forróságba váltott át. Fehér kristályok hullottak a petyhüdt testek közé. A vörös létől elolvadtak.
Fokozatosan elveszítette a petyhüdt formáját, lassanként egyneművé vált.

 - Micsoda meggydömping van ebben az évben, sok lekvárt fogunk még befőzni! - hallotta elmosódottan a szavakat utoljára.

Szimat

Mit szaglászik itt ez a hülye kutya....igazán eltűnhetne már.
Nincs ennek gazdája? Vigye el innen, mindját belém harap!

Remegett a félelemtől.
Próbálta a fenekét, a püspökfalatját arrébb húzni, de összeütközött a másik testrésszel, a lábával, ezért inkább összehúzta kicsire magát.
A láb kényeskedve bekörbítette a karmokat, és kicsit elfordult tőle.

Nahát, ez is mit hordja ilyen fent az orrát...vagy mit is mondok: a karmát...gondolta magában.
A szimatolás csak nem maradt abba.
Ahogy forgott maga körül ezen a szúk helyen egy korgást hallott. Közvetlenül a füle mellett.
Odakapta a szárnyát.
Egy zúza volt az. Megtörölte a száját, egy kis dara pergett le róla.

Mégis, nem szégyelli magát, itt a többiek előtt....dohogott magában.
Persze, a liba, csak tömik, tömik, csoda hogy bele nem hal....vagyis, hát, belehalt szegény.
A szánakozás hulláma megremegtette.

Ekkor valami puha, ráncos ért a hátához.Próbálta lesöpörni a szárnya végével, mire az lágyan lehullott mellé.
Egy darab nyak volt az, a bőr rajta aszott, ráncos és puha.

Fúj...így megöregedni, undorító.
Igazán elbújhatna a többiek mögött.
Az ő bőre feszes és rózsaszín volt, a tollak helye üresen tátongott.
Megkopasztották.

A szimatoláshoz még valami furcsa locsogás is kapcsolódott.
Nagyokat nyelt valaki.

Valami kattant, suhogást hallott, majd nagy lendülettel felemelkedett.
hintázott egy kicsit és nagyot puttyant egy kemény felületre.

Sajgó fenekét simogatta.

Vízzubogást hallott, majd kiemelték a szatyorból.

Jesszus..el fogunk veszni...susogta alig hallhatóan, majd beledobták egy nagy fazék vízbe.

A kutya türelmesen ült a fenekén,orráát feltartva rendületlenül szimatolt, várta  a csirkevacsorát.

(A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Marci, a bársonyos

Reszketve kaparászott karmos lábaival.
A földrögök csak úgy szálltak a levegőben, tompa puffanással értek földet, majd bágyadtan csúsztak le a fűszálakon.

Hirtelen felbukkant a felszínre.
Vaksin hunyorgott a napfényen.
Rózsaszínű orra kétségbeesetten szimatolt- ide-oda a levegőben.
Valami furcsát érzett, nagyon furcsát.
A föld alatt eltompult a szaglása, de most a levegőn kiélesedett a szaglószerve.
Ez a szag ismeretlen volt, szokatlan.
Megriasztotta és félelemmel töltötte el.
Fenyegető volt.
Érezte, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy megvédje az életét.

Kár volt annyit kaparásznia, sokkal jobb lett volna neki ott lent, a jó kis nedves földben.
De hát mindenfélével megpróbálták elüldözni, ricinusolajjal, vakondfűvel, süvöltő csövekkel, sehol nem talált már nyugalmat, ezért végő kétségbeesésében a napvilágra dolgozta magát.
És ott volt, kint a vakondtúráson, fekete, bársonyos szőre hívogatón csilllogott a napon.

Marci, az üldözött vakond még hallotta a finom kis rózsaszínű tappancsok óvatos settenkedő hangját, majd éles fogak mélyedtek a nyakába.
A kibuggyanó vért mohón itta fel a frissen kiásott föld.