A nap átsütött rajtuk, halványzöldjük árnyékot vetett a deszkára.
Hiába küzdött, darabokban hullott a fára, erőtlenül elernyedt, megadva magát sorsának.
A piros szeletek már nedvesen várták, hogy összekeveredjenek vele.
Valami keményebb dolgok nyomták alulról, lenézett, piros, sárga és zöld darabkák voltak, kevésbé nedvesek, mint a piros szeletek. Nyomták őt.
Fehér karéjok hullottak szórványosan rájuk, orrukat fintorogva fordították el az erős szagtól. Fúj, micsoda büdös valami....suttogták erőtlenül.
Aztán valami síkos csorgott rájuk, amit egy savanyú valami követett.
Ez utóbbitól összeugrottak. Ahogy egymásnak préselődtek, fehér kövecskék hullottak rájuk. A síkos, savanyú és sós valami a nedvességüktől egységes folyadékot képeztek.
Egy görbe fém közelített feléjük. Sikolyukat elnyelte a surrogás.
Összekeverték őket, egymásba gabalyodott a remegő zöld levélke, a piros szelet, a színes kemény darabkák és a fehér, szagos karéjok.
Elkészült az isteni kevert saláta, három színű kaliforniai paprikával, paradicsommal, hagymával és salátával olajos, ecetes öntettel.
Lehetett tálalni.
